Az utolsó pillanatok, azaz az euthanasiaról

Bővebben hívják elaltatásnak, kioltásnak eloltásnak, stb. – Nemszeretem téma az állatorvosok körében. Senki nem nyilatkozik róla nyíltan, mivel ez a téma erősen megosztja nemcsak az állattartókat, hanem az egész társadalmat is.

Miről is van szó

Ha az állatorvosi esküből indulunk ki, abban az szerepel, hogy az elkerülhető szenvedést el kell kerülni, a mindenféleképpen fájdalmat okozó beavatkozásnál pedig a minimális fájdalom okozására kell törekedni. Fontos előre megjegyezni, hogy a végleges elaltatás minden esetben a tulajdonos döntése (a gyerekeket szétszedő életveszélyes, rendőr által lelőtt ebek nyilván nem tartoznak ide, ahogyan a gazdasági haszonállatok leölése sem). Az állatorvos legfeljebb javasolhatja az elaltatást, vagy megtagadhatja, amennyiben szakmailag nem tartja indokoltnak.

De mikor jön el az a pillanat?

Honnan fogjuk tudni, miből látjuk…? Ez a leggyakoribb kérdés és ezt a kérdést a legnehezebb megválaszolni. Amikor közlöm a gazdikkal, hogy sajnos nem tudunk segíteni érdemben az állaton és a további életminősége jelentősen romlana csak bármilyen gyógykezelés ellenére is, gyakori ellenvetés, hogy „De nincs fájdalma, nem nyüszít, akkor nem szenved ugye?” Erre válaszként három szituáción érdemes elgondolkodni:

  • Például a hátsó testfélre lebénult kutya, mely kimenni nem tud, hogy ürítsen, tartja-tartja a vizeletét, majd maga alá vizel, de csak azért, mert már automatikusan ürül a hólyag, annyira pattanásig feszül. Mindez nem meglepő, mert szegény eb egész életében arra lett nevelve, hogy szobatiszta legyen, persze, hogy szégyelli magát, ha bevizel, esetleg be is kakil a lakásba – ők nem értik meg, hogy most betegek és a gazdi nem haragszik.
  • Másik az a nem látó, nem halló, szédülő, elbutult állat, aki csak éldegél egyik napról a másikra; 24 óra alatt van 5 világos perce, amikor véletlenül reagál a tulajdonos szólítására, esetleg felismeri azt, vagy az élelmet, amit kap… Nos, ilyenkor azt szoktam javasolni, hogy gondolják végig, ez az állat az az állat, aki 2 évvel ezelőtt volt – vagy csak a tulajdonosok szeretnék annak látni? Jelent-e az az 5 világos perc annyit az állatnak, hogy a többi 23 órát és 55 percet szinte vegetatív állapotban érdemes töltenie?
  • Harmadik eset a vesebeteg macska, mely laborértékei és általános állapota alapján egyértelműen szenved (csonttá-bőrré fogyott, szédeleg, gyakran hány, gubbaszt, fájdalmai vannak), mellesleg tudjuk, hogy macskaként nem szereti, ha „vegzálják”. Itt is lehetőség van az állat életben tartására, rengeteg gyógyszer, napi 1-2 infúzió, melyek kb. egy órán át csepegnek, stb. Felmerül a kérdés: vajon a macska akarja ezt?

Végletek – a piszkos anyagiak

Sajnos előfordul olyan eset is, amikor elméletileg lenne lehetőség a gyógykezelésre, de a tulajdonos nem tudja vállalni a költségeket. Ilyenkor szoktam ajánlani egyes alapítványokat, illetve megpróbálok olyan gyógyszereket választani – általában embereknél használatos szereket – melyek olcsóbbak, mint állatgyógyászati megfelelőik; azonos, vagy nagyon hasonló hatóanyagtartalommal. Amennyiben senki nem tud segíteni, vagy a tulajdonos nem tud minimális önrészt sem vállalni, meg kell hozni a döntést, hogy szenvedjen-e tovább az állat vagy sem. Ilyenkor merül fel az állatorvos, mint orvos felelősségének és profitorientáltságának firtatása, de ezek leggyakrabban álságos fogadatlan prókátorok szavai. Egy keservesen megmenthető állat pillanatnyi könnyebbsége nem lehet cél, mert az utóélet során gyakran igen költséges gyógykezelést kell az állatnak kapnia, mely ismét gondot fog okozni a tulajdonosnak (és az állatnak sem ideális!), azaz nem vagyunk előrébb. Olyan alapítvány, amelyik mindent fizet nincs, mint ahogy olyan állatorvos sincs, aki ingyen dolgozna. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a humán orvosok sem ingyen dolgoznak, őket a munkáltatójuk (pl. az állam) fizeti.

Másik véglet, amikor a gazdi mindenkáppen ragaszkodik az állathoz, pénz-nem-számít-alapon és nem akarja, vagy nem tudja befogadni az információt, ami az állat állapotára, illetve a jövőjére vonatkozik. Ilyenkor két dolgot lehet tenni: vagy kezelem, míg az etikus – vagy mivel eleve nem tartom etikusnak, a kezelés megtagadását jegyzőkönyvezem, majd ajánlom nálam nagyobb tudással bíró, tapasztaltabb kollégáimat, akiknek esetleg pont ez a hospice jellegű ellátás a szakterületük.

Etikai kérdések

Előfordul, hogy olyan indokkal kérnek elaltatást, mely nem elfogadható, nem etikus. Pl.: az anyuka babát vár, és annyira fél a toxoplasmosistól, hogya 6 éve vele élő macskáját el akarta altattatni. Természetesen a toxoplasmosisról tartott kiselőadás után hazaküldöm macskástól. Sajnos tartok tőle, hogy nem sikerült meggyőznöm, inentől kezdve csak a kollegáim hasonló hozzáállásában bízhatok. Ugyanilyen a kertet szétdúló, baromfiriogató, szomszédot felugató eb, vagy a nyávogó-vizelő-spriccelő-verekedő macska. Ők nem szolgátak rá arra, hogy elvegyük az életüket, zavaró magatartásuk leggyakrabban tartási-nevelési hiba.

Igen kellemetlen helyzet alakulhat ki, amikor egy család több tagja egyszerre szembesül a helyzettel, és nem értenek egyet. Konkrétan az állatorvos előtt kezdenek vitatkozni pro- és kontra. Ilyenkor én a saját véleményemet elmondom, majd megpróbálok egyik fél mellé sem állni, és azt szoktam javasolni, hogy vagy egyezzenek meg a váróban 10 perc alatt, vagy adunk állapotjavító, fájdalomcsillapító kezelést az állatnak és egy pár nap alatt döntsenek otthon a továbbiakról. Jogilag az állat tuajdonosa dönt, nekem azt kell csinálnom, amit ő mond (nyilván a szakmai véleményemet szem előtt tartva).

A végleges alaltatás menete

(Erre az Állatorvosi Kamarának is van ajánlása.) A tulajdonos beleegyezése után ki kell töltenie egy előre megírt formanyomtatványt, melyben az szerepel, hogy az állat 14 napon belül nem harapott / karmolt embert, és kéri az állat végleges elaltatását. Ezután az állat kap egy műtéti altatószert, amitől olyan mélyen elalszik, mintha műteni szeretnénk (ugyanazt az altatót kapja még nagyobb adagban). Mikor elaludt az állat, semmit sem érez – ekkor kap még egy injekciót, mely megállítja a légzését és a szív mozgását.

Az elaltatott állat testét én el szoktam szállítani, melyet később elégetnek. Előfordul, hogy a tulajdonos szeretné eltemetni saját kertjében, de ezt érdemes megfontolni. Lehetőség van a kedvencek egyedi hamvasztására is, mely során a hamvakat a tulajdonos visszakapja egy kis urnában. Ezt a lehetőséget igen magas költsége ellenére is választja a tulajdonosok 3-4%-a. Kisállattemető is van (Pl: Alsónémedi), elérhetősége megtalálható az interneten.

Saját tapasztalat
Csak az tud megfelelően gondolkodni egyes helyzetekről, aki már volt bennük és átélte… „De eszik még” – ezt a saját Édesapámtól hallottam, amikor végre eldöntöttem, hogy Böszmét, a 13,5 éves kaukázusi juhász kutyánkat elaltatom. Tél közepe volt, karácsony előtt egy héttel. A kutya szőre majdnem teljesen kihullott, seborrhoeás ekcéma volt a teljes testfelületen (fürdetés-vitaminok-hormonok ellenére); alig látott, alig hallott, alig tudott járni és fázott. Évek óta fájdalomcsillapítón élt, melyet, ha elfelejtettünk beadni, azonnal jelzett: vonított a fájdalomtól. Egy évvel korábban széttépett unalmában egy zsák mész-hidrát port (erősen lúgos kémhatású), utána beletottyant, és mivel gyenge volt már, a hátulja benne is maradt vagy fél napig, mire észrevettük. Mind a négy lábát tönkretette a lúg, amit még nyalogatott is ezzel benedvesítve és irritálva az amúgy is szétmart bőrfelületét – nem volt szép látvány… Mindezek ellenére sikerült kikezelni. Hetekig „cipőben járt”, mind a négy lábán kétnaponta cserélt kötést viselt + gyógyszerek, bőrápoló anyagok, vitaminok, stb. Tökéletesen helyrejött.
Mindezt csak azért írom le, hogy szemléltessem, ha lett volna bármi esély ha nem is a gyógyulására,de valalmicske javulására, mindent megtettem volna érte.

Kutyusom és tengerimalacom



Gazdiként nagyon nehéz volt meghozni a döntést, de két hét töprengés után sikerült. Amikor elővezettem a családnak, jött az „eszik még” válasz, amire megkönnyebbülést éreztem, és azt, hogy levették a vállamról a döntést, egyszerűen leszavaztak többségi alapon. Böszme két hét múlva elpusztult és megfagyva találták meg a hóban -15 fokban, szinte teljesen szőrtelenül. Vajon melyik lett volna jobb neki: egy kábítás és álomba szenderedés, vagy kiszenvedni a hidegben…?